Hírek
2011. December 29. 14:49, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Súlyos döntést kell meghozniuk

A japán kormány ideiglenes atomhulladék-tárolót szeretne Fukusima prefektúrában, míg a helyi vezetők atommentes jövőt akarnak.
Hoszono Gosi japán környezetvédelmi miniszter Szato Juhei fukusimai kormányzóval folytatott tárgyalása során ismertette tervét, amely szerint a megsérült fukusimai erőmű közelében található, súlyosan szennyezett területeken egy átmeneti atomtemetőt hoznának létre a márciusi atombaleset következtében keletkezett nukleáris hulladék tárolására. Hoszono elmondása szerint nem kivitelezhető azon területek fertőtlenítése, ahol az évi várható sugárdózis értéke meghaladja a 100 millisievertet, így ezeket a nagyrészt a Fukusima–1 erőmű közvetlen közelében található földeket az állam felvásárlás vagy hosszú távú kölcsönbevétel útján átvenné, és a hulladék tárolására használná fel.
Szato szerint a terv nagyon komoly következményekkel járna az érintett települések számára, hozzátéve, hogy a prefektúra kormányzata az érintett községekre bízza a döntést. Vatanabe Tosicuna, az egyik érintett város, Okuma polgármestere úgy nyilatkozott, hogy „a nagy kihívás előtt álló” település vezetése „gondosan mérlegeli” a felkérést. A kormány 2013 márciusáig tervez határozni az atomtemető helyéről, ahol 2015 januárjától tárolnák a nukleáris hulladékot.
Ezzel egy időben a fukusimai kormányzat újjáépítési tervében a prefektúrában található tíz atomreaktor felszámolását helyezte kilátásba. A terv a márciusban balesetet szenvedett, már korábban lebontásra ítélt Fukusima–1 erőmű mellett a földrengést és cunamit komolyabb károk nélkül átvészelő, négy reaktorral rendelkező Fukusima–2 létesítmény leállítását is magában foglalja.
A prefektúra tervében a terület fertőtlenítése mellett a megújuló energiaforrások felhasználásának jelentős növelése és sugárzással kapcsolatos betegségeket kúráló gyógyszerek kutatásának ösztönzése is szerepel. Szato azt reméli, hogy a terv, amelyet „az újjáépítés iránytűjének” nevezett, a prefektúra fejlődésének biztosítása által a márciusi katasztrófákat követően elmenekült fiatalokat is képes lesz majd visszavonzani Fukusimába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. Október 19. 08:57, vasárnap | Külföld
kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg az USA
Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.
2025. Október 15. 07:38, szerda | Külföld
Donald Trump: a Hamászt szükség esetén erővel kényszerítjük fegyverletételre
Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.