Hírek
2023. Szeptember 23. 08:14, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Nyolcezer fát ültetnek el idén ősszel az Országos Településfásítási Programban

Elkezdődött az Országos Településfásítási Program őszi ültetési időszaka, amelynek során az ország 345 településén nyolcezer fát ültetnek el - jelentette be Nagy István agrárminiszter
- pénteken a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszentmiklóson, ahol a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán a diákokkal közösen három hársfát ültetett.
A tárcavezető elmondta: a Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2019-ben hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása.
"A Országfásítási Programmal megfordítottuk a negatív erdőtelepítési trendet, a Településfásítási Programmal pedig a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi zöldítési programot indítottuk el" - fogalmazott.
Hozzátette: sikeres az "Újszülöttek erdeje" elnevezésű program is, amely szavai szerint a következő generációk egészséges környezetének megteremtését és az ország klímasemlegességi céljainak elérését egyaránt szolgálja.
Ebben a programban az állami erdészeti társaságok az adott vármegyében született gyerekek számával megegyező darabszámú facsemetét ültetnek el évente, ami 600-700 hektárnyi gyarapodást eredményez az erdeinkben - mondta.
Nagy István kiemelte: "hazánkban száz év alatt sikerült megduplázni, 2 millió hektárra növelni az erdőterület nagyságát, így az ország területének egynegyedét borítja erdő".
Szólt arról is, hogy az Agrárminisztérium összehangolt fásítási és erdősítési programjainak a célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százalékát tegyék ki a fával borított térségek.
A magyar gazdák 2020 óta több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak, minőségi, változatos, hosszú távon is fenntartható faállományt hoztak létre, a termőhelynek megfelelő fafajokból.
Nagy István elmondta azt is: a közös agrárpolitika stratégiai tervében minden korábbinál több, a Vidékfejlesztési Programhoz képest háromszoros forrás áll az ágazat rendelkezésére.
Szavai szerint öt év alatt összesen 310 milliárd forintot fordítanak közvetlenül arra, hogy több és jobb minőségű erdők legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek.
Ezek érdekelhetnek még
2023. November 28. 06:00, kedd | Életmód
Csütörtöktől látható a mozikban a Semmelweis című film
A 19. századi orvos, Semmelweis Ignác, \"az anyák megmentője\" történetét feldolgozó, Koltai Lajos rendezésében készült alkotás főszerepeit Vecsei H. Miklós és Nagy Katica játssza.
2023. November 27. 06:00, hétfő | Életmód
ESET: az internetes karácsonyi bevásárlásoknál is csalók áldozatai lehetnek az ügyfelek
2023. November 26. 07:47, vasárnap | Életmód
MÁV: kiállítás nyílt az Utasellátó alapításának 75. évfordulója alkalmából
Megnyílt az Utasellátó alapításának 75. évfordulója alkalmából az egynapos jubileumi kiállítás Budapesten, a Keleti pályaudvaron - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
2023. November 25. 18:45, szombat | Életmód
Drágul a levélfeladás
A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől – közölte a vállalat.