Hírek
2011. November 14. 14:16, hétfő |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Meghozták a döntést, Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot
Az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) döntése alapján Budapest ad otthont a 2013-as Európa-bajnokságnak – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Tóth László, a magyar szövetség elnöke.
Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az EJU igazgatótanácsának leibnitzi ülésén a magyar pályázat a londonit előzte meg, míg a német jelentkezők már korábban kiszálltak a versengésből. A 62. és egyben első hazai rendezésű Eb-re az előzetes egyeztetések alapján a Papp László Sportarénában kerül sor, várhatóan 2013. április végén.
„A tervek szerint csütörtökön, pénteken és szombaton zajlanak majd az egyéni küzdelmek, vasárnap pedig a csapatverseny” – mondta az MJSZ első embere. „A keretprogram egy dzsúdófesztivál lesz szemináriumokkal, bemutatókkal, sportágtörténeti kiállításokkal.” Ami a rendezési jog elnyerésének sportdiplomáciai hátterét illeti, az EJU kincstárnokaként is tevékenykedő Tóth László kifejtette: „Öt év kemény munkánk van a mai bejelentés mögött. Pályáztunk a jövő évi Eb-re is, de Cseljabinszkkal nem igazán tudtunk versenyezni, az oroszok ugyanis garanciát vállaltak arra, hogy nemcsak a résztvevők repülőjegyét, hanem a kint tartózkodási költségeit is fedezik. Itt jegyzem meg, hogy a 2013-as naptárból egyelőre csak a budapesti Eb-ről döntött az EJU, az összes többi verseny időpontja még bizonytalan.”
A dzsúdóelnök mintegy „bónuszként” hozzátette, hogy jövő decemberben a magyar főváros ad otthont az EJU négyévente esedékes tisztújító kongresszusának is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás