Hírek
2012. Augusztus 10. 12:37, péntek |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
London 2012 - Százak köszöntötték Risztov Évát Debrecenben
A debreceni önkormányzat, az egyetem, klubjának vezetői, továbbá több száz szurkoló köszöntötte a Londonból hazatérő olimpiai bajnok Risztov Éva úszót pénteken a debreceni repülőtéren.
Az aranyérmes hosszútávúszó 9:40 órakor landolt Debrecenben, ahol a gépről leszállva, könnyeivel küszködve először nagyszüleit ölelte meg, majd a városvezetés, a Debreceni Egyetem és az Airport-Debrecen elöljárói fogadták virágcsokrokkal.
Risztov Éva érkezése után a gép pilótafülkéjéből lobogtatott egy magyar zászlót, majd az aranyérmét is megmutatta az őt köszöntőknek. A mintegy háromszáz szurkoló - akiket ingyenbuszokkal vittek ki a belvárosból a repülőtérre - hosszan éltette a terminál épületében a 26 éves friss aranyérmest, majd elénekelte a Himnuszt.
"Sokkal nehezebb ezt a szeretetet elviselni, mint azt a 10 kilométert leúszni" - mondta meghatottan Risztov Éva az őt váró, zászlókat lobogtató és éneklő szurkolóknak.
Nem mulasztotta el ismét megköszönni a debrecenieknek, hogy "befogadták" őt, hogy bíztak benne. "Most érzem azt, hogy itthon vagyok" - mondta meghatottan Risztov Éva.
A Debreceni Egyetemen tanuló és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola színeiben versenyző úszót rendőri felvezetéssel, a szurkolók konvojában vitték a Nagyállomásra. Innen nosztalgiavillamossal utazott Debrecen főterére, ahol ugyancsak több százan ünnepelték.
Risztov Éva csütörtökön végig vezetve, nagy hajrával - az amerikai Haley Andersont négy tizedmásodperccel megelőzve - diadalmaskodott 10 km-en, és a magyar londoni küldöttség nyolcadik aranyérmét szerezte meg.

Ezek érdekelhetnek még
2025. November 11. 07:31, kedd | Sport
Örmény-magyar - Tóth Alex az itthonihoz hasonló meccsre számít
2025. November 10. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen
A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re nyert vasárnap a Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában.
2025. November 10. 07:40, hétfő | Sport
Brazil Nagydíj - Norris nyert és növelte előnyét az összetettben
2025. November 09. 09:54, vasárnap | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém egy góllal megnyerte a rangadót Szegeden
A címvédő Veszprém 32-31-re nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.
