Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2019. Február 28. 11:16, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Külföldi cégektől csalt ki 700 milliót három férfi

Külföldi cégektől csalt ki 700 milliót három férfi

Több mint hétszázmillió forintot csalt ki három férfi gazdasági társaságoktól és egy magánszemélytől úgy, hogy feltörte az egymással üzleti kapcsolatban álló külföldi cégek levelezését 2015-ben

- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján. A közleményben azt írták, a 32 és 36 éves szokolyai, valamint a 36 éves budapesti férfi 2015. november 18. és december 22. között az elektronikus levelezés feltörése után partnernek adta ki magát. Hamis e-mailt küldtek, amelyben azt írták, hogy a további fizetési kötelezettségeiket az általuk megadott bankszámlaszámra utalják.

A számlaszám egy magyar gazdasági társasághoz tartozott. Az átutalás után az elkövetők az összeg egy részét készpénzben felvették, a másik részét pedig továbbutalták, majd onnan vették fel - tette hozzá.

A bűncselekmény során több mint 710 millió forinthoz jutottak hozzá, amelyből a nyomozók mintegy 520 millió forintot lefoglaltak.

A rendőrség 2016 októberében a három férfit többek között pénzmosás, valamint közokirat-hamisítás miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratot átadták az illetékes ügyészségnek - olvasható a közleményben.

Címkék: cég, csalás, csaló

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 02. 09:00, csütörtök | Belföld

Velkey György László: Szijjártó Péter kétmilliárd forintért bérelt magánrepülőgépeket tavaly

Szijjártó Péter volt külügyminiszter tavaly több mint kétmilliárd forint értékben bérelt magánrepülőgépeket \"a magyar adófizetők pénzéből\" - írta a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld

Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét

2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról

A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.

2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld

Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében

Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.