Hírek
2017. December 15. 08:55, péntek |
Sport
Forrás: mti
Két világbajnok a Magyar Evezős Szövetség elnöki posztjáért
Két világbajnok mérkőzhet meg egymással az elnöki posztért a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) hétfőn sorra kerülő rendkívüli, elnökválasztó közgyűlésén.
A MESZ pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az általános alelnök, Cseh Ottó visszalépett az elnöki jelöléstől, így a jelölő bizottság listáján egyedül Varga Tamás neve szerepel. A szervezet 39 éves szakmai alelnöke világbajnoki (2005) és Európa-bajnoki aranyérmes (2007), olimpiai ötödik (2004) helyezett.
Vác alpolgármestere, a 36 éves Pető Tibor, kétszeres világbajnok (2001, 2002), olimpiai ötödik helyezett (2000) evezős ugyanakkor bejelentette: egy ilyen megtisztelő és fajsúlyos tisztségnél fontosnak tartja, hogy a klubok több jelölt közül választhassanak, ezért ő is el akar indulni a hétfői választáson. Ennek érdekében a rendkívüli közgyűlésen kéri majd a tagok támogatását, első lépésben ahhoz, hogy felkerüljön a jelöltlistára.
A MESZ korábbi elnöke, Bényi Szabolcs 2014 novemberétől irányította a szervezetet, és egy hónappal ezelőtt megsokasodott feladataira hivatkozva mondott le posztjáról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen
A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re nyert vasárnap a Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában.
2025. November 10. 07:40, hétfő | Sport
Brazil Nagydíj - Norris nyert és növelte előnyét az összetettben
2025. November 09. 09:54, vasárnap | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém egy góllal megnyerte a rangadót Szegeden
A címvédő Veszprém 32-31-re nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.
2025. November 08. 07:52, szombat | Sport
Kronome Ákos: Nyomni fogjuk, nem szeretnék elaludni az elején!
Villáminterjú Ákossal a hévégi raliverseny előtt.
