Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2012. Május 17. 14:19, csütörtök | Sport
Forrás: BoxingONE

Harc az aranyéremért a B1 ligában

Harc az aranyéremért a B1 ligában

Szombaton Révkomáromban rendezik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság sorsdöntő ütközetét, amely során az aranyéremért folytatott versengés is eldőlhet.

Szombaton 19 órától a révkomáromi sportcsarnokban a helyi „Komárno Sharks” a győri „Patent Gladiators” csapatát látja vendégül. Az idei szezonban eddig mindkét csapat száz-százalékos, mindkét ringbe lépésük alkalmával győztesen hagyták el a küzdőteret.

A két alakulat alapvetően különböző szisztéma szerint van felépítve. A felvidékiek főleg a magyar válogatott meghatározó alakjaira építették fel a csapatukat, egészen pontosan a szabályok adta lehetőséget maximálisan kihasználva, öt légióst szerepeltetnek (Nagy Krisztián, Káté Gyula, Klasz Árpád, Harcsa Zoltán és Darmos József). Velük szemben a Rába-partiak idén már kifejezetten azokra számítanak, akik Győrben, Nagy Zoltán keze alatt készülnek. Ekképp az „ős-gerinc” Zámbó-Nyéki tengely mellé 2012-ben állandó csapattaggá vált Sinkó Zoltán (60 kg) és Lányi Vitalij (81 kg) is.

„Igyekszünk a földön maradni, és helyén kezelni a győzelmeket” – jelentette ki Nagy Zoltán, a győriek mestere. „Idén jól jött ki a lépés, hiszen megvertünk két egykori bajnokcsapatot, a Debrecent és a Galántát. A BoxingONE 2012-es szezonja fontos állomás a Gladiátorok életében, de a csapat és a csapatot alkotó egyéniségek töretlen fejlődése mindenek felett áll.”

Nagy Zoltán nem szeret a levegőbe beszélni, nem ígérget, de ő és a győri bokszolók is egészséges önbizalommal telve utaznak a „Cápák” otthonába.

„Volt már mérkőzésünk Komáromban, és jó hangulatú, tüzes összecsapásokat mutattunk be a helyi közönségnek” – mondta. „Győzni szeretnénk, és az utolsó pillanatig a sikerért hajtunk majd ellenfelünk otthonában. Elképzelhető néhány változás a csapatban, azokban a súlyokban, ahol feltétlen változtatni kell a végső siker érdekében. Ez legfeljebb egy-két súlykategóriában jöhet szóba.”

Érdekesség, hogy szombaton egy kiemelkedően érdekesnek ígérkező csata is létrejön, méghozzá 64 kilóban. A felvidéki alaulatot ugyanis a sokszoros magyar bajnok, a hármadik olimpiájára készülő Káté Gyula képviseli, míg a győrieket a román bajnok, de hónapok óta magyar állampolgársággal is rendelkező Nyéki Georgie. A Rába-parti bunyós remek formában van, hiszen pár hete a válogatott kerettag Görbics Gábort győzte le egy fantasztikus mérkőzésen. Nyéki azóta már szerepelt a magyar válogatottban is, méghozzá egy szerbiai versenyen osztotta a pofonokat eredményesen.

A szombati összecsapás kiemelten fontos a BoxingONE Championship 2012-es szezonjában, ugyanis amelyik csapat nyer, az nagy lépést tesz a végső siker felé. A B1-ben idén – az olimpiai miatt – csak egy amolyan „félszezont” tartanak, öt alakulat részvételével. A kiírás szerint mindenki bokszol mindenkivel, ám nem oda-vissza alapon, hanem csak egyszer, így minden gárda kétszer otthon és kétszer idegenben lép kötelek közé.

A B1 liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett versenynaptár, televíziós program, exkluzív videók, fotógaléria, valamint aktuális tabella is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait. A liga mérkőzéseinek összefoglalóit a DigiSport csatorna sugározza.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.

2024. Április 20. 09:45, szombat | Sport

A Veszprém kilenc góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet